Ring-Autó Kft.Újdonságok
A(z) Ring-Autó Kft. összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
Teljes hajtásrendszert fejleszt a Volkswagen elektromos autók számára
Az akkumulátorok, a töltés és az elektromos főegységek szakterületein kínált betekintést elkövetkező e-autó-fejlesztéseibe a Volkswagen Group Technology a 2023-as Tech Day alkalmával.Wolfsburg/Budapest, 2023. március 7. – Az akkumulátorok, a töltés és az elektromos főegységek szakterületein kínált betekintést elkövetkező e-autó-fejlesztéseibe a Volkswagen Group Technology a 2023-as Tech Day alkalmával. A középpontban a jövő elektromos hajtásrendszere áll. Ennek szellemében a Volkswagen az összes alapvető főegységet házon belül kívánja biztosítani, az akkumulátorok és az elektromos motorok mellett immár az impulzus-inverter és a hőmenedzsment-rendszerek fejlesztését is önállóan végezve. Az ily módon közös forrásból származó Volkswagen hajtásrendszer jelentős hatékonysági és költségelőnyöket kínál: már az egyes alkatrészek optimális összhangjával is akár 20 százalékkal növelhető a gazdaságosság.
Oliver Blume, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „A Volkswagen Csoport első osztályú termékeket és technológiát képvisel márkáival. A konszern méretének és széles termékpalettájának, valamint házon belüli szakértelmének köszönhetően jelentős méretgazdaságossági előnyöket aknázhatunk ki, ami egyszerre szolgálja ügyfeleink javát, illetve teszi még jobbá járműveinket.”
„Az elektromos mobilitás terén is technológiai vezető szerepre törekszünk, amelynek érdekében nagyban támaszkodunk belső kompetenciáinkra is, s az akkumulátorcellák és a villanymotorok után immár az impulzus-inverterek és a hőmenedzsment fejlesztését is át kívánjuk venni. A Volkswagen Csoport ezzel a világ azon kevés autógyártóinak egyike, akik a jövőben átfogóan optimalizált, teljes rendszert kínálhatnak. A jelenlegi know-how nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalatcsoport és márkái az elektromos autók terén is vezető technológiai szerepet tölthessenek be” – hangsúlyozta Thomas Schmall, a Volkswagen AG igazgatótanácsának a technika területéért felelős tagja.
Daniela Cavallo, a Volkswagen AG összüzemi tanácsának elnöke hozzátette: „A Volkswagen kollektívájának szakértelme és innovatív ereje világszerte egyedülálló. Ezen erőnk folyamatos és célzott növelése és kiaknázása nemcsak a piaci versenyben, hanem vállalatunk átalakításában is segít minket.”
Inverter és hőmenedzsment – „Designed by Volkswagen”
Az impulzus-inverter az elektromos hajtásrendszer „agyaként” nagymértékben felelős a gazdaságosságért és a teljesítményért. Az első „Designed by Volkswagen” inverter megalkotásakor a fejlesztők a hardver- és a szoftver tekintetében egyaránt az alapoktól tervezték újra ezt a főegységet, amely modulrendszerű koncepciójának köszönhetően – a belépőmotortól egészen az 500 kW vagy még nagyobb teljesítményű sportautóig – a teljes kínálat mentén használható a jövőben. Jelenleg a technika szériaéretté fejlesztése zajlik, és már a következő MEB-generáció tagjaiban alkalmazható.
A Volkswagen teljesen új hőmenedzsment-megoldásokon is dolgozik. Ahol ma nagyszámú önálló modult és hosszú tömlőcsatlakozásokat használnak, a jövőben rendkívül kompakt, integrált hőmodul dolgozik majd. E technika szabályzófunkciója a teljes légkondicionáló berendezés mellett a nagyfeszültségű akkumulátorra is kiterjed, egyaránt jelentősen befolyásolva a jármű hatótávját és gyorstöltési képességeit. Az új integrált (all-in-one) modul lényegesen könnyebb, robusztusabb és gazdaságosabb a mai rendszereknél.
A gazdaságosság mellett azonban mindenekelőtt a skálázhatóság áll az összes alapvető elektromos hajtásrendszer-főegység fejlesztésének középpontjában, a magasfokú méretgazdaságosság ugyanis jelentősen csökkentheti a költségeket.
Group Technology – a vállalatcsoport technikai „erőműve”
A Volkswagen Group Technology a teljes vállalatcsoportra kiterjedően fogja össze az akkumulátorok, a töltés és az elektromos komponensek szakterületeinek tevékenységeit, házon belüli technikai szállítóként támogatva a konszern márkáit. A PowerCo (akkumulátor) és az Elli (töltés és energia) leányvállalatok szintén ide kapcsolódnak. A high-tech termékportfólió része többek között a 2025-től a Volkswagen Csoport modelljeiben alkalmazandó cellaegység is, amely mércéül szolgálhat az akkumulátortechnikában. E területhez tartozik a Platform Business üzletág is, amely a külső partnerekkel – mint például a Ford és a Mahindra – kialakított együttműködést foglalja magában. A Volkswagen Group Technology világszerte mintegy 70 ezer főt foglalkoztat.
Fedezzen fel további híreket
Elektromos jövő, jól ismert név:az új ID. Tiguan októberben rajtol
2027 elején érkezik a piacra az új ID.Tiguan [1]. A jól ismert név segíti az ügyfelek eligazodását, és erős márkaként egyértelműen meghatározott járműkoncepciót képvisel. Az új ID. Tiguan átveszi az ID.4 és az ID.5 szerepét, és a belső égésű, valamint hibrid hajtásláncokkal kínált Tiguannal párhuzamosan lesz elérhető. Az ID. Tiguan világpremierjére már október elején sor kerül. Addig a modell még álcázófóliával közlekedik.
Világrekord az ID. Buzz modellel: tisztán elektromosan a világ körül – és kifogás nélkül az ellenőrző szervizben
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow 445 nap, 92 ország és 99 767 kilométer után tért vissza világ körüli útjáról, amelyet egy hosszú tengelytávú, tisztán elektromos Volkswagen ID. Buzz modellel tett meg. Az útért most hivatalosan is új Guinness World Record™ elismerésben részesült. A „Legtöbb országot érintő, akkumulátoros elektromos járművel teljesített folyamatos utazás” kategória oklevelét Lena Kuhlmann, a Guinness World Records™ képviselője adta át az IAA Transportation 2026 rendezvényen.
6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda, SEAT, CUPRA és Audi – egységesen, felár nélkül.