Megduplázta tisztán elektromos járművei kiszállítását a harmadik negyedévben a Volkswagen Csoport
- 122 100 tisztán elektromos, akkumulátorhajtású autóval (BEV) (+109 százalék az előző év azonos időszakához képest) a félvezetőhiány ellenére is új harmadik negyedévi rekord - Kínában jelentősen felgyorsult a piaci fellendülés: a harmadik negyedévben 28 900 (az első félévben 18 300) BEV-modellt szállítottak ki - A harmadik negyedévben 6 százalék fölé emelkedett a BEV-modellek globális részesedése az összes kiszállításból - 138 százalékkal, összesen 293 100 járműre nőtt a BEV-modellek globális kiszállítása az idei első kilenc hónap alatt - Christian Dahlheim, a vállalatcsoport értékesítési igazgatója: „Továbbra is teljes gőzzel zajlik világméretű elektromos offenzívánk: Európában magasan az első, míg az Amerikai Egyesült Államokban a második helyen állunk a tisztán elektromos járművek tekintetében. Kínában is teljes sebességre kapcsoltunk, és a harmadik negyedévben csaknem 60 százalékkal több BEV-modellünket szállítottuk ki, mint az év első felében. Egyértelműen adott az intenzív kereslet az egymillió legalább részben elektromos (BEV+PHEV) autóról szóló éves célkitűzésünk megvalósításához.”
Wolfsburg/Budapest, 2021. október 19. – Sikeresen folytatta 2021 harmadik negyedévében világméretű elektromos offenzíváját a Volkswagen Csoport: júliustól szeptember végéig a félvezetőhiány ellenére is 122 100 tisztán elektromos, akkumulátorhajtású autóját (Battery Electric Vehicle; BEV) adta át ügyfeleinek, ami 109 százalékos növekedést jelent az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva. Különösen Kínában gyorsult fel jelentősen a piaci növekedés, az első félévi 18 300 után a harmadik negyedévben már 28 900 BEV-modell átadásával. A BEV-modellek részesedése a globális kiszállítások több mint 6 százalékára emelkedett a harmadik negyedév során. Szeptember végéig a vállalatcsoport világszerte összesen 293 100 BEV-modelljét adta át az idén, azaz több mint kétszer annyit, mint az előző év azonos időszakában (+138 százalék). Továbbra is igen jelentős a hálózatról tölthető hibridmodellek (Plug-in Hybrid Electric Vehicle; PHEV) iránti kereslet, amelyekből összesen 246 ezer darabot szállítottak ki az idei első kilenc hónap alatt, megduplázva az előző év azonos időszakának volumenét (+133 százalék).
A tisztán elektromos, akkumulátorhajtású autók (BEV) régiónkénti kiszállításaiban 209 800 járművel az idei első kilenc hónap után is élen jár Európa (részesedés: 72 százalék), ahol a vállalatcsoport mintegy 26 százalékos BEV-piaci részesedéssel piacvezető volt. Az Amerikai Egyesült Államokban eközben 27 300 BEV-járművét adta át, ami a konszern globális BEV-kiszállításai 9 százalékának felel meg. Az így elért nagyjából 8 százalékos piaci részesedés az ottani második helyet jelenti a tisztán elektromos hajtásrendszerű gépkocsik piaci szegmensében. Kínában szeptember végéig 47 200 BEV-modellt adtak át az ügyfeleknek, ami a vállalatcsoport globális BEV-kiszállításainak 16 százalékát tette ki, a harmadik negyedévben pedig felgyorsult piaci fellendülése eredményeképpen már 24 százalékot ért el Kína részesedése. Amint Christian Dahlheim kiemelte: „A terveknek megfelelően a harmadik negyedévben jelentősen felgyorsítottuk Kínában BEV-értékesítésünk bővülését és jól haladunk az ID.-család tagjainak 80-100 ezer darabos értékesítéséről szóló éves célkitűzésünk megvalósítása felé.”
A Volkswagen alapmárka szeptember végéig 167 800 BEV-modelljét adta át ügyfeleinek (részesedés: 57 százalék), majd 52 800 járművel az Audi (részesedés: 18 százalék), 32 100 autójával a ŠKODA (részesedés: 11 százalék), 28 600 gépkocsival a Porsche (részesedés: 10 százalék), illetve 8800 járművével a SEAT (részesedés: 3 százalék) következett.
Az első öt BEV-modell kilenc hónap után:
- Volkswagen ID.4 72 700 darab
- Volkswagen ID.3 52 700 darab
- Audi e-tron (és e-tron Sportback) 36 100 darab
- Porsche Taycan (és Cross Turismo) 28 600 darab
- ŠKODA ENYAQ iV 28 200 darab